A statisztikai számítások fontossága a szakdolgozatírás folyamán

prezentáció, prezentáció készítése, szakdolgozat, dogaangyal. szakdolgozati prezentáció
Oszd meg Te is!

A szakdolgozatírás során számos feladat vár ránk. Ezen némelyike egyszerűbb, némelyike pedig bonyolultabb. Sajnos persze nem találhatunk benne semmilyen magától értetődő, teljesen könnyű tevékenységet, de az alapvetően elmondható, hogy az egyes részfeladatokkal különböző gyorsasággal és könnyedséggel tudunk megküzdeni.

Az egyik nehezebb, ha nem a legnehezebb része a szakdolgozatírásnak a statisztikai számítások kivitelezése. Ez már csak azért is jár ekkora nehézséggel, mert nem biztos, hogy a képzésünk során tanítottak róla, és ha igen, akkor sem biztos, hogy kellő hangsúlyt fektettek rá. Ez nélkül pedig szinte vakon kell nekilátnunk a statisztikai számításoknak, mert bár talán a képzésünk során nem kérték, egy komolyabb szakdolgozat elkészítésénél mégis alapkövetelmény. De vajon miért is fontos ennyire a statisztikai számítás?

Statisztikai számítások nélkül valójában semmi újat vagy hasznosat nem tudunk állítani a dolgozatunkban. A különböző mutatók és átlagok azok, amelyek segítségével valami biztosat állíthatunk a vizsgált mintánkról. Ezekkel tudunk új, általánosságban a teljes populációra igaznak nevezhető következtetéseket levonni. Ezek segítenek nekünk összefüggéseket találni a vizsgált témában, és különbözőséget felfedezni az egyes részminták között. A statisztikai számítások nélkül valójában nem tudnánk mást csinálni, mint egy elméleti áttekintést írni, ám ez a tudományos világban, pláne egy magasabb fokozat eléréséhez nem elegendő. Tehát statisztikai számítások nélkül egyszerűen nincs tudományos kutatás, és ezzel együtt nincs tudományos előrehaladás sem.

A statisztikai számítások egy része könnyebb, a másik azonban már nehezebb. A statisztikai számítások közé sorolható például már magában az átlagnak a kiszámítása is, melyet már azért az általános iskola óta mindenki ismer. Azonban vannak olyan számítások, amelyek elvégzéséhez bizony már inkább valamilyen programot kell használni. Az egyes egyetemek, tanszékek és szakok nem biztos, hogy ugyanazokat a programokat használják, de az biztos, hogy ugyanazok a számítások szükségesek az egyes tanulmányok megírásához. Alapvetőnek számít például a korrelációszámítás vagy éppen a különböző különbözőségvizsgálatok.

szakdolgozat-elemzes

Azonban persze maguk a programok nem jelentenek sok fogódzkodót, ha azok kezelésére sem tanítottak meg minket, hiszen első ránézésre nem valószínű, hogy egyértelmű lesz benne, hogy mit kell tennünk. Ha pedig ilyen problémákkal találjuk szemben magunkat, a témavezetőnk pedig nem tud vagy esetleg nem hajlandó segíteni, akkor mindenképpen jó ötlet külső segítséget kérni. Fontoljuk meg időben ezt a lehetőséget is, és kérjünk segítséget akár csak a statisztikai számításokhoz, hogy a szakdolgozatunk időben kész legyen, és olyan legyen, amilyennek lennie kell.